Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


15. fejezet - A Királyt szolgálva

2013.05.19

Nem messze Lórientől egy barlang előtt egy fekete ruhás férfi, szemébe húzott kámzsával hallgatta az orkok jelentését.
-...nem tehettünk, mást, Uram-magyarázta éppen az ocsmány teremtmény-muszáj volt eljönnünk.
-Nem baj-színlelt higgadtságot az ,,Úr"-a lényeg, hogy a két idegen tündét ne engédjétek ki az erdőből! Semmiképpen! Ha elszöknek, azért titeket foglak büntetni, és biztosra vehetitek, hogy ha valamit ismét elszúrtok, azonnal kivégezlek benneteket!
-Értem, Uram-bólintott az orkok vezetője. Pár napja kereste fel őket ez a furcsa ember azzal, hogyha nem segítenek neki, az egész csapatot megöli. Eleinte persze kiröhögték, de utána, mikor egy kis ,,bemutatót" tartott nekik ölésből, már nem kételkedtek a szavában. Egyébként is, valami nagy hatalmú fegyvere van, azt mondta, és hogy annak a segítségével fogja őket leigázni, ha szabad akaratukból nem engedelmeskednek neki. Így tettek, és a furcsa emberszerű lény első parancsa az volt, hogy kergessenek pár tündét, egy hobbitot valamint egy törpöt a Fangorn-erdőben, de nem tehették meg, mivel azok hamarabb megneszelték ezt, és elindultak az Aranyerdő irányába. Ezután persze utánuk rohantak, de mindhiába voltak túlerőben az orkok, nem tudták legyőzni a menekülőket. Ráadásul a lórieni tündék megtámadták őket, s csak nagy nehezen sikerült megmenekülniük.
Elter (mert természetesen ő volt a furcsa ember) lassacskán rendbe szedte a gondolatait. Arimer és Legolas élnek-ez biztos. Édipofi és Gimli-nos, ők nem számítanak. Nem az a lényeg, hogyan-töprengett Elter-hanem hogy mit teszünk. Ha így, hát így. Ha csak ezzel az eszközzel lehet-akkor ezzel fogom.
Köpenye alól egy rongyba csavart, gömbölyű tárgyat vett elő, és gyorsan, biztos kézzel kicsomagolta.
-Szólítalak, ó Nagy Uram-motyogta maga elé.

-Hogy érted azt, Legolas, hogy nem új az Úr?-kérdezte Elessar.
-Én...Elessar, királyom, Aragorn, nem is tudom, hogyan nevezzelek-jött zavarba enyhén Legolas-én...úgy érzem, szörnyű bűnt követek el.
-Bűnt? Miféle bűnt?
-Arimert...szóval, Laurinát nem csak én szeretem, hanem...valaki más is.
-S ezt érzed te szörnyű bűnnek? Vagy-nézett kétkedve Aragorn a tündére-talán Laurina nem téged szeret? Mert ezt erősen kétlem.
-Ai (Ah), nem, ő szeret engem, tiszta szívvel s lélekkel, de az a másik...ő... nos, ő egy ember, s egy ember érzései, hogy is mondjam, hevesebbek, izzóbbak, mindazonáltal rövidebbek is, mint az én fajomé.
-Kivételek azért vannak-mondta kissé sértetten Aragorn.
Legolas elmosolyodott.
-Tudod, Elessar, hogy nem rád értettem. De az emberek, a legtöbb ember, gyarlók, esendők, s érzéseik is könnyen elalszanak, mint a a tűz lángjai. Ám ez az ember...ő másmilyen. Érzései szinte rögeszmések, s könnyen összekeveri egyiket a másikkal. Hála helyett szerelem, szövetség helyett árulás-így megy ez nála.
-Legolas, szavaid ködösek, s nem sokat sejtetnek problémáid valódi okáról.
-Bocsáss meg nekem, Elessar, ha szavaim nem tiszták, s gondolataim is zavarosak, de...
-Nincs szükség bocsánatkérésre, Legolas. Értem, neked most időre van szükséged, hogy gondolataidat rendbeszedd, és tisztázd magaddal az ügyet. Én ezt megértem, de mindazonáltal siettetni is próbállak. Barátom, az orkok nem éppen veszélytelenek, még akkor se, ha az új Úr nem olyan erős mint Sauron volt egykor.
-Értem, Elessar. Nyomban indulok, amint a holnapi nap felvirrad.
 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.