Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


3.fejezet-Hobbitmentés

2012.05.30

Arimer lóhalálban futott vissza a többiekhez.
-Édipofi eltűnt!-kiáltotta.
-Mit...? De hát hogyan?-értetlenkedett Elter.
-Nincs a barlangban, és dulakodás jeleit láttam. Szerintem az orkok voltak!
-Bizonyára. Közületek ki tud nyomokat olvasni?
-Én tudok-mondta Legolas-de nem olyan jól mint Aragorn.
-Nem baj, gyere-mondta Arimer, és a kezénél fogva rángatta Legolast a barlangba.
-Na, mit gondolsz?-faggatta Arimer türelmetlenül.
-Igen, biztos vagyok benne, hogy az orkok voltak. Leütötték, és magukkal vonszolták. Valószínüleg meg is van kötözve.-a tünde-lányra nézett-De nem értem, miért.
-Szerintem azért, mert hobbit. Mint a Gyűrű-hordozó. Most, hogy a főnökük hatalma megdőlt, szerintem szeretnének bosszút állni a Gyűrű-hordozón.
-Frodón.
-Tessék?
-A Gyűrű-hordozó neve Frodó-magyarázta a tünde-és valóban hobbit. Volt velünk még három a félszerzetek közül. Tuk Peregrin, Borbak Trufiádok és Csavardi Samu. Kilencen indultunk el Imladrisból; Mithrandir, Boromir, egy délről jött ember, Arathorn fia, Aragorn, akit bizonyára jól ismersz, Glóin fia Gimli, a törp, a négy félszerzet; Trufa, Pippin, Samu, és a Gyűrű-hordozó, Drogó fia Frodó.Ja, és persze jómagam.
-Hol vannak a többiek?
-Ki tudja azt már? A Szövetség felbomlott, mindenki a saját útját járja. De,-mosolyodott el hirtelen-biztos untatlak. Menjünk, és szabadítsuk ki a hobbit-lányt!
A két tünde visszasietett barátaikhoz, és elindultak az orkok nyomában. Elöl ment Legolas és Arimer, mögöttük Elter és Gimli szedte a lábát. Az orkok nyomát nem volt nehéz követni. Széles ívben letapostak mindent, ami az utukba került, mindegy hogy virág, fű, vagy gaz, minden növényt letapostak. Látva a pusztítást, Arimer halkan felsóhajtott, Elter bosszúsan ráncolta a homlokát, Gimli dörmögött valamit, Legolas pedig elkomorodott. Az orkok még sehol nem végeztek akkora pusztítást, mint itt, a Fangorn-erdőben. Egy darabig néma csendben mentek, amit kis idő múlva Arimer tört meg.
-Sok dolgunk lesz, nem igaz, Elter?
-De igaz. És a fák is kezdenek feldühödni.
Gimli szörnyülködve hallgatta mindezt. Feldühödni? A fák? Hiszen ez olyan, mintha a fák is élnének, és önálló akaratuk lenne. És a legszebb az egészben, hogy Legolas még csak meg sem lepődik. Sőt, szinte örül, hogy láthat egyet a saját népéből, hiszen Lothlórien óta alig találkozott tündékkel, és azokkal sem beszélt túl sokat. Ez a tünde-lány pedig sok mindent tud az erdőről, és legalább szóval tartja.
Míg ezt a törp végiggondolta, már az erdő belsejében jártak. A két tünde egyszerre torpant meg, és Arimer intett, hogy bújjanak a fák közé. Meg is tették, és csak a fák takarásában kezdtek el tanakodni.
-Utólértük őket, de most hogyan tovább?-kérdezte Arimer.
Mindenki a vállát vonogatta, majd Legolasnak eszébe jutott valami.
-Tudjátok-kezdte-mi már üldöztünk orkokat, és akkor is azért, hogy kiszabadítsunk két hobbitot.
-És sikerült?-kérdezte Elter.
-Igen-felelt neki Gimli-de csak azért, mert maguktól megszöktek.
-Szép kilátások-mondta Arimer-én inkább körülnézek.
-Veled tartok-mondta Legolas-több szem többet lát.
-Pláne ha tünde-szemekről van szó-nevetett Gimli-ha két tünde is őrködik felettünk, én semmitől se félek.
-Én azért igen-mondta Elter. Ő még most sem bízott meg túlságosan a két "jövevényben", főleg Legolasban nem. Nem tetszett neki, hogy Arimer rögtön a bizalmába fogadta, csak azért, mert tünde. De még ő sem akadályozhatta meg, hogy ők ketten menjenek el terepszemlére, így hát nem szívesen, de ott maradt Gimlivel.
Eközben Arimer és Legolas halkan az ork csapat felé lépkedtek. Mindketten látták a foglyot, Édipofit, ahogy azok a fenevadak megetették mindenféle ételnek nevezett moslékkal, és kétes színű italt adtak neki.
-Szegény kis hobbit-sóhajtott fel Legolas-pedig milyen szép kis félszerzet!
-Igen, az-felelt Arimer-de ez még neki is sok. De most már vegyük számításba az orkokat!
Ahogy jobban megfigyelték a táborhelyet, egyre jobban elkomorodtak. Az orkok legalább hatvanan voltak, ebből tíz őrködött a fogoly mellett. Úgy látszott, nagyon őrizték, de a két tünde nem ettől esett kétségbe, hanem attól, hogy az orkok hihetetlenül jól fel vannak szerelve fegyverrel, élelemmel, vízzel, így csak pihenniük kell egy keveset, és akár egy hétig is tudnak menni anélkül, hogy élelmet vagy vizet kelljen keresniük. A fegyvereik a mordori kovácsok művei, és mindnél van legalább egy kard és lándzsa.
-Kevesen vagyunk-mondta Arimer halkan-ők pedig túl sokan. A fegyvereik is túl jók. Nekünk pedig mink van? Íjunk, tőrünk, kardunk.
-Fejszénk-tette hozzá Legolas-és bátorságunk. Mert ha jobban megfigyeled őket, láthatod, hogy menekülnek. A félelmük érezhető is. Pedig Elesszár király nem rendelt el ellenük vadászatot. Nem is értem, mit akarnak erre. Talán...hazamenni? Ezek északiak. Talán haza tartanak? Nem értem.
-Nem baj. A lényeg, hogy menjünk vissza, és készítsünk valamilyen haditervet.
A két tünde visszavonult a társaikhoz, és nekik is elmondták, hogy mit láttak, és hogy mit gondolnak a helyzetről.
-Szerintem-mondta Arimer-csak egy lehetőségünk van, hogy kiszabadítsuk. Négyen kevesen vagyunk hatvan ork ellen, de ha megkérnénk Szilszakállt és Hamariberkenyét, biztosan segítenének. Tudjátok, ők entek, és személyes jóbarátaim. Sokat tudnának segíteni. Az orkok még legalább egy napig pihennek, ha nem többig.
-Akkor-kérdezte Elter döbbenten-itt hagyjuk Édipofit?
-Nem tehetünk mást-felelte Arimer-vissza kell mennünk a barlanghoz, és haditervet készíteni.
Így hát visszamnetek a barlanghoz, és tanácskozni kezdtek, de nem jutottak semmire.
-Na jó-mondta Arimer-két órája semmit nem tudunk kitalálni. Én elmegyek sétálni, és közben gyűjtök tűzifát, mert lassan ránk esteledik. Bizonyára éhesek is vagytok. Ha visszaértem, majd főzök valamit.
-Veled tarthatok?-kérdezte Legolas.
-Hát, nem is tudom...na jó, gyere.
A két tünde elindult az erdőben. Arimer jól ismerte a Fangorn minden egyes zugát, Legolas pedig imádta az erdőket, így hát beszédtémájuk is akadt elég.
-Mesélj valamit magadról vagy a családodról-kérte Legolas a tünde-lányt.
-Hát nem túl sok mindent tudok mondani. Még az is újdonság, hogy végre a saját fajtámmal beszélgethetek. Amióta az eszemet tudom, itt élek a Fangornban. Elterrel csupán pár éve találkoztam, mikor még kisfiú volt. Aranyos, rendes kölyöknek tűnt, így hát összebarátkoztam vele. Édipofi hármunk közül a legfiatalabb, de ahhoz képest nagyon ügyes kis hobbit-lány.
-És szép is. Ő az első lány az általam látott félszerzetek közül, de azt kell mondjam, hogy még én is meglepődtem szépségén. Pedig egy tündétől ez nagy szó!
-Más mértékekkel mérünk, mint a többi nép-bólintott Arimer-és ami egy embernek vagy hobbitnak gyönyörű, az nekünk lehet hogy csak átlagos.
Ekkor egy hegyhez értek.
-Felmegyünk?-kérdezte Arimer-onnan gyönyörű a kilátás, tiszta éjjeleken pedig a Bakacsin-erdőig el lehet látni.
-Az ott az én hazám-sóhajtott Legolas-és én már olyan régen nem láttam. Persze, az lenne az igazi, ha elmehetnék, akár most is, de egy szemvillanás is elég lenne, hogy újra otthon érezzem magam. Menjünk hát!
Tünde létükre gyorsan felkapszkodtak a hegyoldalra, és már a hegycsúcsról nézték a Bakacsin-erdőt, Legolas szülőföldjét. A tünde gyönyörködve nézett le a Fangornra is, és végül a csillagokra. Arimer sokáig csak az eget kémlelte, majd eszébe jutott egy dal, amit régebben hallott egy erdőtündétől. Rá is kezdett lágy, csengő hangon, épphogycsak hallhatóan.

Egy tünde-lány, de rég, de rég
 Nappal-csillag, ragyogott:
Köntös-fehérén arany ék
Hordott ezüst papucsot.

Csillag bolygott szemöldjein
Feltündökölt haján;
Lórien lombos erdein
nap fénye volt e lány.

Hosszú haja volt, s a bőre fehér
S szabad volt, tiszta, szép
És oly könnyen repítette a szél,
Mint hársfa levelét.

Hol hűsen csobog Nimrodel
Tiszta forrásvize,
Hangja ezüstcsengőivel
Gazdagodott e zene.

-Tovább nem tudom-mondta Arimer-de Haldír egyszer végigénekelte nekem Lórienben. Csodálatos volt.Azt mondja el, hogy hogyan ismerte meg a bánatot Lórien, mikor Nimrodel fajtájából sok tünde elvándorolt, Nimrodel eltévedt messze délen, és nem érkezett meg a hajóra, ahol Amroth, a szerelmese várta. De mosolyogsz; miért?
-Mert a dalt én is ismerem, és a Nimrodelnél énekeltem ezt a barátaimnak. S Haldírt is ismerem. De te mikor jártál Lórienben? Azt mondtad, a Fangornban élsz, mióta az eszedet tudod.
-Igen, ez így van, de Haldír egyszer elvitt Lórienbe, mikor még nem borult a sötétség árnya a világra. A mallorn fák! Ó, milyen csodálatosak lehetnek így tavasszal!
-Igérem, egyszer elviszlek Lórienbe. Tavasszal. És akkor együtt járhatjuk be, és csodálhatjuk meg. Természetesen a barátainkkal együtt.
-Későre jár. Indulnunk kéne-mondta Arimer hirtelen.
-Valóban-mondta Legolas-de előbb hadd vessek még egy pillantást szeretett hazámra.-a Bakacsin felé fordult-viszlát, drága erdő. Hamarosan újra láthatjuk egymást!
-Navaer, Bakacsin-erdő, Legolas gyönyörű hazája-mondta Arimer is-remélem, egyszer láthatlak majd közelebbről is.
Ezzel a két tünde visszatért a barlanghoz, ahol Gimli és Elter már türelmetlenül várta őket.
-Elter már biztosan...-Arimer nem fejezte be a mondatot, csak belépett a barlangba. Legolas kicsit hátramaradt.
-Hol van a fa?-kérdezte a varázsló.
-Milyen fa?
-Hát a tűzifa, Arimer! Nem mondod, hogy elmentek ketten tűzifát gyűjteni, és anélkül jöttök haza! Ilyen nincsen! Mégis, mit csináltatok? Gondolom, ilyen ,,Elter-te-ezt-úgyse-érted-meg-mert-nem-vagy-tünde" dolgokat!-Elter iszonyú dühös volt, de ekkor belépett Legolas egy nagy adag fával.
-Hová tegyem?-kérdezte ártatlanul, de szeme cinkosan Arimerre villant.
Elter szóáradata elállt, és csak tátogott, mint a hal. Arimer megcsóválta a fejét, és Legolashoz fordult.
-Rakd csak le az asztal mellé-mondta, majd nekiállt a vacsorának. Tüzet gyújtott, ami fölé bogrács került, benne forrásvízzel, burgonyával, különféle erdei növényekkel, zöldséggel, és fűszerrel. Eközben Legolas szemrevételezte a barlangot. Egyetlen tágas helyiség, benne két ággyal; egy hobbit-méretűvel, és egy nagyobbal. Az egyik bizonyára Édipofié, a másik Elteré. És Arimer? Talán ő nem is alszik, még úgy sem, ahogy a tündék?
Volt még ezenkívül mindenféle praktikus holmi is a barlangban; székek, asztal, egy szekrény, és persze egy fegyvertároló. Otthonos kis hely volt, meg kell mondani.
-Kész-szólalt meg Arimer-burgonyapaprikás erdei növényekkel, hozzá pedig kenyér. De-fordult Legolashoz-ha ez nem való a fogadra, szolgálhatunk lembas-szal is.
-Nem, köszönöm, a burgonya tökéletes lesz.
-Akkor asztalhoz-kiáltotta a tünde-lány, és mind leültek vacsorázni, evés közben pedig haditervet készíteni.

Míg barátai vacsoráztak, Édipofi küszködött az éhséggel. Az orkok kínálta vacsorát akkor sem ette volna meg, ha az élete függött volna tőle, de az a kevés penészes kenyér, amit hajlandó volt nagy nehezen lenyelni, nem ért semmit maró éhsége ellen. Inni is csak egyszer kapott némi poshadt vizet egy koszos kulacsból, és még csak arra sem számíthatott, hogy bárki ad neki valami ihatót is. A hobbit-lány nem ehhez volt szokva. Ők Elterrel napi háromszor ettek bőséges ennivalót, és néha még Arimer is hajlandó volt csatlakozni, bár ő legtöbbször lembas-t, azaz a tündék kenyerét ette, általában egy nap egyszer. Most viszont már egy kis darabka kenyér és sajt is elég lett volna ahhoz, hogy Édipofi jóllakjon, vagy legalább úgy érezze, hogy túl fogja élni a következő napot. Üres gyomorral egyetlen hobbit sem képes értelmes gondolatokra jutni, így hát Édipofi sem túl érdekfeszítő témákban gondolkozott. Csapongó gondolatai legfőképp egy dologra koncentrálódtak; az ételre. Ekkor az egyik ork-őr odafordult hozzá, és egy kis darab kenyeret lökött neki.
-Egyél-mordult rá.
Édipofi engedelmeskedett, és mohón a szájába gyömöszölte a finoman szólva is állott kenyeret. Nagy nehezen megrágta, és lenyelte. Az előbbi őr odavitte a már jól ismert koszos kulacsot, és odaadta a hobbitnak, aki gyorsan ivott pár kortyot. Visszaadta az őrnek a kulacsot, és leheveredett. A tábor, ahol volt elég nagynak, és beláthatatlannak tűnt, így Édipofi, mivel nem volt jobb dolga, elaludt. Arra ébredt, hogy az őr rázza a vállát.
-Ébredj, te kis mocsodék! A drágálatos barátaid megtámadták a tábort, de mindjárt itt lesznek veled, ne aggódj!

Amint Arimerék megvacsoráztak, készen volt a terv. Mivel egy darab kósza entet sem találtak, ezért hát eltereléses támadás mellett döntöttek. Az volt a terv, hogy mivel a fogoly a tábor déli oldalán van, ezért hát Arimer északról támad, Legolas keletről, Gimli nyugatról, Elter pedig kiszabadítja Édipofit. Eddig minden jól ment. Arimer körbenézett, és úgy találta, hogy az orkok többsége már alszik. Visszalopózott a helyére, és jelt adott Gimlinek. A törpnek kellett először támadnia, utána jött Arimer, majd végül Elter, és Legolas. Tehát Gimli biccentett a tünde-lány felé, és támadásba lendült. Az első őrszemmel könnyen elbánt, a másodikat is könnyen leverte, de a harmadikkal már meggyűlt a baja. Ekkor lépett a színre Arimer. Egy gyorsan kilőtt nyíllal leterítette a törpöt fenyegető ellenséget, egy másikkal a saját őreit, és Elternek is megadta a jelt. Ekkor azonban a varázsló-tanonc elmosolyodott, befutott az erdőbe, és nem is jött vissza.
 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.