Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


34. fejezet - Látogató

2015.08.25

 - Te jószagú Eru! - kiáltott fel Arimer, ahogyan meglátta az álmosan pislogó Alyát - Ezt nem hiszem el!
 - Alya...te mit keresel itt? - dörzsölte meg a szemeit Legolas - Egy fél perce még nem voltál itt.
 - Magányos voltam, gondoltam, átjövök hozzád aludni - ásított nagyot a lány.
Arimer megvetően horkantott egyet, eltolta magától Legolast, majd megragadta Alya karját és felrángatta az ágyból.
 - Na ide hallgass, drágaságom! - kezdte neki magyarázni - Ha úgy gondolod, valami egyezség, amit Thranduil királlyal kötöttél, feljogosít arra, hogy minden egyes alkalommal keresztbe tegyél nekem, amikor csak tudsz, akkor tévedsz! Mert ez a fiú itt - mutatott a hercegre - hozzám tartozik és engem szeret. Tetszik, vagy sem, ez így van. Szóval élvezd ki az előnyödet még pár napig, amíg nem érünk a király elé, mert be fogom neki bizonyítani, hogy többet érek nálad, bekerülök a testőrök közé, majd elmesélem neki az egész históriát Elterről és minden másról! Akkor pedig, Alya, a király is rá fog döbbenni, hogy nem vagy méltó a fiához, én pedig átveszem a helyed. Végeztem! - kiáltott fel a végén, majd kissé támolyogva meghajolt Legolas és a sápadtan tátogó Alya felé. Kiviharzott a sátorból, és azonnal érezte, ahogy a gyomra felkavarodik. Már éppen indult volna a fák közé, amikor a világ elsötétült előtte, majd hallotta, ahogyan Legolas a nevét kiáltja, de utána semmit.

 - Soha többet nem iszok - ez volt az első mondat, ami elhagyta Arimer száját, amint a szemei felpattantak. Hasogató fejéhez nyúlt, majd mikor könyöke beleütközött valamibe, akkor vette szemügyre, hol is fekszik. A sátor belseje ismerős volt neki, ám szüksége volt pár percre, mire rájöjjön, hogy Legolas ágyában van. A valami, aminek az imént nekiütközött, személyesen a herceg volt, teljes félmeztelen, békésen szundikáló valójában. Legolas haja kócosan meredezett ezerfelé, egyik karjával átölelte a lányt, miközben mellkasa nyugodt ritmusban emelkedett és süllyedt. Arimernek csak egy fél perce volt, hogy gyönyörködjön benne, azalatt elért hozzá az igazság. Ágy. Legolas. Reggel. 
 - Ó te szent Eru! - ugrott fel.

A tábor tele volt kócos, kialvatlan tündékkel. A mulatozók az ital miatt voltak maguk alatt, a többiek pedig az éji hangzavar miatt nem tudtak aludni.
 - Nem láttátok Arimert? - kérdezgetett mindenkit Gwendir. A férfit nem viselte meg az éjszaka, bár ruhája kissé gyűröttebb volt a szokásosnál. Hírei voltak Arimer számára, azonban sehol sem találta a lányt.
 - Gwendir, ne kiabálj már ennyire...a fejem széthasad - dörzsölgette homlokát mellette egy testőrtársa - Különben, mintha most láttam volna Arimert a herceg sátra körül. Kíváncsi vagyok, mit kereshetett ott?
 - Szolgálatban voltam! - vágta rá azonnal egy harsány hang. Arimer volt, kissé kócosan és sápadtan, ám még így is sokkal jobb állapotban, mint a legtöbb testőr. Gwendirnek elég volt egy pillantás, hogy meggyőződjön róla; Arimer hazudik. A többiek azonban nem firtatták tovább a dolgokat, otthagyták a lányt Gwendirrel, hogy készítsék elő a fegyvereket az induláshoz. Csöndesen pakolásztak, kardot fényesítettek, íjat ajzottak. Gwendir szokatlanul keveset beszélt.

Alya őrjöngött. Sokszor húzták már keresztbe terveit, ám ilyen nyílt és dacos ellenállással sehol sem találkozott, mint Arimernél. Fel sem foghatta, hogy az ő okos, rettenthetetlen, furfangos Eltere mit is szerethetett annyira ezen a lányon. Ám Alyát sem kellett félteni; őrült tervet kovácsolt, a legutolsó próbálkozását hogy a szerelmeseket szétszakítsa. Levelet írt Thranduilnak.

Legolas még sosem érezte magát így. Tudta, hogy Arimer alig emlékszik valamire az elmúlt éjszakából, és azt is tudta, illene felvilágosítania a lányt arról, hogy nem történt köztük semmi. Mégsem tudta rávenni magát, ennek legfőbb oka pedig az volt, hogy sehol sem lelte Arimert. A fegyverek kipakolása után ugyanis a lány Gwendirrel maradt az istálló körül, hogy lovaikat lecsutakolják - nem csoda hát, ha a herceg nem találta. A csapat úgy határozott, hogy ezúttal éjszaka haladnak tovább, átkelnek az Anduinon, másnap reggelre pedig már a Bakacsinerdő szélénél lesznek. A herceg tehát az útiterven dolgozott kíséretével, Arimerék pedig a folyónál itatták a lovakat.
 - Gwendir, olyan különös vagy ma - jegyezte meg a lány, miközben visszafelé tartottak a táborba. A férfi alig szólt hozzá, mintha tudná, hogy valami titkolnivalója van. 
 - Ugyan, csak a fáradtság - futó mosolyt eresztett meg Arimer felé - alig várom, hogy otthon legyünk. Meglátod, a palota nagyon szép, egyáltalán nem hasonlít a leírásokhoz, amiket róla olvashattál. 
 - Mesélj még!
 - A trónterem hatalmas, Thranduil király trónja foglalja el benne a központi helyet. Azt mondják, a herceg lakrésze is csinos, bár ott még nem jártam...nekünk, testőröknek is van egy szárnyunk a palotán belül, rengeteg szobával, oszlopcsarnokkal, étkezővel. Nagyon tetszene neked. 
 - Remélem, bekerülök közétek - szökdécselt Arimer a lovát a kantárjánál vezetve - Ez lenne a legnagyobb dolog, amit valaha elértem!
 - Igen, remélem, hogy így lesz... - vált Gwendir mosolya baljóslatúvá. Úgy döntött, nem mondja el a lánynak.

Szürkületkor, mikor minden paripa felnyergelve állt, a szolgák készenlétben varkoztak, egy magányos lovas tűnt fel a tábor szélén. Első pillantásra meg nem mondta volna senki, hogy magas rangú tünde, sőt, a legmagasabb rangú. Thranduil villámgyorsan vágtatott a fia sátrához.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.