Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


23. fejezet - Váratlan fordulatok

2015.03.04

Legolas olyan gyorsan futott, amennyire csak tudott. Tudta, hogy egyedül nem veheti fel a harcot ennyi ellenféllel, és a furcsa lányt is minél hamarabb el kell látni. Csakhamar meglátta a lórieni íjászokat. Az erdő szélénél álltak, egytől egyig felfegyverkezve, és a fiú észrevette közöttük Gimlit és Aragornt is. Ha nem lett volna annyira fáradt, ha nem sietett volna, ha nem lett volna vele a lány, akkor mindneképpen csatlakozik bajtársaihoz a harcban, így azonban utolsó erejét összeszedve vetette be magát a fák közé. Kissé lassított, és már nyugodtabb tempóban ért el Galadriel és Celeborn trónusához. Az erdő urai azonban nem voltak helyükön, így Legolas az ispotály felé vette az irányt.
 - Furcsa - suttogott magában -, mintha már lettem volna ilyen helyzetben...

Gimli töprengve pásztázta az előttük álló sereget. A tündéket és a fekete árnyakat csupán egy széles tisztás választotta el egymástól, a törp azonban nem félt. Látott már sokkal rosszabbat is ennél, veszélyesebb ellenfelekkel is megküzdött már. Nem is olyan régen, csupán pár perce Legolast látta messziről, mintha a karjában vitt volna valamit.
 - Nos, törp uram, mit szólsz? - mosolygott rá Aragorn - Akárcsak a régi szép időkben, nem igaz?
 - Nem volt az sem olyan régen, sem olyan szép... - dünnyögte Gimli a szakállába - Mit fogunk tenni? Csak várunk, hogy megtámadjanak?
 - Követet küldenek - hunyorgott Aragorn -, épp ott jön.
A követ  - egy, a többinél nagyobb és sötétebb Árny - a tisztás közepe felé közeledett, majd megállt. Arra várt, hogy a tündék is képviseltessék magukat. Haldír előresétált, majd középen találkozott az Árnnyal.

 - Ki ez a lány? - kérdezte a gyógyító lány, Galoneth a tündehercegtől.
 - A folyó sodorta magával...Arimer a neve - felelte tétován Legolas.
 - Hozd, fektessük le!
Ketten lefektették az eszméletlen Arimert egy ágyra, majd Galoneth megtapogatta a lány végtagjait, hogy lássa, hol sérült meg. Átvizsgálta a sebeit, majd a hátára nézve megértette a sérülés igazi okát.
 - Ez egy vágás - jegyezte meg Legolas -, méghozzá egy kardvágás. Felismerem, számtalan ilyet láttam már.
 - Igen - bólintott Galoneth -, szóval most el kell kezdenem a kezelését. Menj, ne zavarj a munkámban. Ha a lány magához tér, szólok neked és Galadriel Úrnőnek is.
 - De megvárom...
 - Legolas, ne légy láb alatt! - az apró termetű Galoneth volt az egyetlen az udvarban, aki nem törődött igazán azzal, hogy kinek milyen rangja van. Ugyanúgy rápirított az egyszerű őrzőre is, mint a hercegre.
 - Rendben, akkor megyek és megkeresem Alyat.
Galoneth sóhajtott egyet, ahogy a herceg kiment, és nekiállt kimosni a sebeket.

Haldír arcáról semmi nem volt leolvasható, ahogyan visszalépdelt az íjászai közé. A többiek nem hallották, mit beszélt az Árnnyal, ám abban biztosak voltak, hogy Haldír semmi szín alatt nem engedné be őket az Aranyerdőbe. A vezér már majdnem visszaért a sorba, mikor egy villámgyors nyílvessző a hátába fúródott. Csodálkozva meredt a mellkasából kiálló nyílvessző hegyére, és az egyre terjedő vörös vérfoltra, majd egy nyögéssel összeesett. Aragorn felkiáltott, két tünde felemelte a földről Haldírt, majd a csata kezdetét vette. Aragorn vezette a lórieni íjászokat, miközben a fekete sereg rikoltozva és ordítva támadott rájuk.

Mire Arimer kinyitotta a szemét, már beesteledett. Ahogy körülnézett, azonnal tudta, hogy abban az ispotályban van, mint akkor, amikor leesett a fáról, és meghúzta a bokáját. A hátát hasogató fájdalom szinte kibírhatatlan volt, a lány felszisszent minden egyes mozdulatra. Halkan Galoneth nevét suttogta, amit az éles fülű ápoló azonnal meghallott, és a számára ismeretlen lányhoz sietett.
 - Arimer...ugye ez a neved? - kérdezte tőle mosolyogva, mire a lány bólintott - Ne mozgolódj sokat, a sérüléseid nagyon csúnyák. Hogyan szerezted őket?
 - Az Árnyak...üldöztek - nyögte ki Arimer a fogát összeszorítva.
 - A fekete sereg, akikkel ma ütköztek meg a mieink?
Arimer bólintott.
 - Nyer...tek? - suttogta-
 - Igen...nos, nyertek, ám a vezérük megsebesült. Súlyok sérülései vannak, éppen nála voltam, mikor hallottam, hogy szólsz. - Galoneth eközben sürgött-forgott a lány körül, kötéseket szedett elő, meleg vizet és athelas-főzetet készített.
 - Mi a neve?
 - Ó, tényleg, te nem is ismerheted...Haldírnak hívják.
Arimer - ha ez lehetséges - még jobban elsápadt, mint eddig. Haldír...! Hiszen Haldír a testvére!
Galonethnek fel sem tűnt a lány néma döbbenete, tovább folytatta a locsogást.
 - Legolasnak is szólnom kell még, biztosan szeretne veled beszélni, ha már egyszer idehozott. Nagyon maradni akart, de én elküldtem...hiába herceg, láb alatt volt! Meg aztán, neki minél több időt kell tölteni Alyaval...
 - Alya? - kérdezte Arimer értetlenül - Ki az az Alya?
 - Tudod, Legolas a Bakacsin-erdő hercege, a trón várományosa. Az apja ezért úgy határozott, hogy Legolasnak ideje elköteleznie magát, és kiválasztotta a párját. Ő Alya.
 - Párját? - nyíltak Arimer szemei kerekre.
 - Igen - mosolygott rá vidáman Galoneth -, Alya Legolas herceg jegyese.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

:)

(Beus92, 2015.03.18 16:32)

Aztaaa a végén csak néztem, h mi vaaan?! Nagyon kíváncsi vok h mi lesz ezek után! :) Jó lett ez a rész is!! :D :D

most komolyan?

(Detti, 2015.03.06 15:34)

Épp hogy nem verem a fejem a billentyűzetbe. Vagy Legolas fejét, ha itt lenne mellettem. Hogy volt képes Arimer helyett valaki mást választani?! Még akkor is, ha nem emlékezett rá! Na ez tényleg váratlan fejlemény. Csak remélni tudom, hogy minden jóra fordul. Arassea, mit ne mondjak, értesz hozzá, hogy fokozd a feszültséget, és tartsd izgalomban az olvasókat. Minden szavát imádtam ennek a fejezetnek (is). Így tovább! :)